Régi játékok

A régi játékok hangulata nosztalgiával tölt el minket. Hagyaték felvásárlás során Ön talán nem is sejti, hogy a régi játékok is értéket képviselnek.

Mai elektronikus világunkban talán már meg is feledkeztünk a régi játékok szépségéről, praktikusságáról, hasznosságáról. Sajnos a most felnövő generáció már el sem tudja képzelni számítógép és okostelefon nélkül az életét.

Olykor előfordul, hogy egy gyerekszobában felfedezünk egy-egy régi játékot, ami lehet akár régies, akár a szülőktől vagy nagyszülőktől örökölt holmi. A legtöbb esetben a szülők vagy a nagyszülők nincsenek tisztában a régi játékok valódi értékével.

Ha régi játékok kerülnek elő otthonában vagy hagyatékból, mindenképpen hívjon minket, segítünk megállapítani a régi játékok értékét. Az értékbecslés nálunk ingyenes.

+36 70 423 8441

Régi játékok – porcelán babák

Amikor régi játékok kerülnek szóba, elsődlegesen a babákat érdemes megemlíteni, hiszen ez a kislányok örök játéka.

jatek-01

Bárhová is vezessen a technikai fejlődés, a babák soha nem mennek ki a divatból. Legyen akármilyen jól elkészítve egy számítógépes szerepjáték grafikája, az soha nem fogja pótolni a „háromdimenziós szerepjátékot”, tehát a babázást.

Éppen ezért, ahol régi játékok kerülnek elő, szinte mindig vannak közöttük porcelán vagy egyéb kialakítású babák. Ezek olykor igen értékesek. Érdemes szakértő által felbecsültetni a régi játékok értékét, mivel az nagyon sok szempont szerint változhat.

Amikor a régi játékok, egészen pontosan a babák kerülnek szóba, akkor érdemes megemlíteni a babaházakat, valamint a babákhoz kapcsolódó miniatűr berendezéseket is. Ezek szintén a régi játékok olyan kategóriáját alkotják, amik értékesek lehetnek.

A babák árát elsősorban az állapota, valamint a kora határozza meg. Ezen felül azonban vannak ritkább darabok, melyek értékesebbek a többinél. Amennyiben nem kér szakértő segítséget a régi játékok értékesítéséhez, előfordulhat, hogy azt áron alul fogja eladni, anélkül, hogy tudna róla, mekkora veszteséget okozott saját magának. Ne kockáztasson, hívjon szakértő segítséget!

+36 70 423 8441

Régi játékok – játék mackók

jatek-02A régi játékok között is megvoltak a mai plüss állatok elődei, ezek voltak a játék mackók, vagy ahogy a világon mindenütt ismertté vált a nevük, a Teddy mackók.

A Teddy mackó története felettébb érdekes, nevét Theodore Rooseveltről kapta, és 1902-ben indult világhódító útjára. Ebben az évben az amerikai elnök egy vadászat során megtagadta, hogy lelőjön egy fához kötözött medvebocsot. Ezzel a megnyilvánulásával az emberek szimpatizáltak, valamint egy édességkereskedőt arra indított, hogy az üzletében elhelyezett, dekorációként szolgáló játék mackót Teddy mackójának nevezzen el. A hír lábra kelt, és az egész világon kitört a mackó őrület. Nem véletlen, hogy a régi játékok között ma is a Teddy mackó az egyik legismertebb és legkeresettebb.

A Teddy mackók elterjedését még tovább fokozta A. A. Milne Micimackó című kötete, ami kisfia Teddy mackójának kalandjait írja le.

A XX. század folyamán rengeteg Teddy mackó került a gyerekszobákba. Mondhatjuk, hogy a régi játékok között ez egy állandó pont volt, ami sehonnan nem hiányozhatott. Ez hazánkban sem volt másként, éppen ezért még ma is sok jó állapotú Teddy mackó található a hagyatékokban.

Mint a régi játékok legtöbbjénél, a Teddy mackó esetében is sok tényező határozza meg annak értékét, elsősorban természetesen a kora és az állapota. Mint minden más régi játék esetében, itt is előfordulnak keresettebb és kevésbé értékes darabok.

Mindenképpen érdemes szakértő értékbecslést kérni, amikor régi játékok értékét szeretnénk megállapítani. Hívjon minket és segítünk!

+36 70 423 8441

Régi játékok – fajátékok, lemez játékok

Minden játék típus között, így a régi játékok között is nagy szerepet játszottak az építőjátékok. Ezek biztosították a gyermek fejlődését, emellett kellemes időtöltést biztosítottak számukra.

Sajnos a számítógépes játékok megjelenésével az építőjátékok is szinte kihalásra lettek ítélve, holott ezek még ma is maradandó értéket képviselnek.

Bizonyára mindenki emlékszik a régi fajátékokra és lemez játékokra, ami oly sok boldog órát okozott gyermekeinknek, vagy éppen saját magunknak. Ma már szinte antikvitásnak számítanak ezek a régi játékok. Bár a gyermekek ma már szívesebben játszanak a digitális játékokkal, ezek a régi játékok még ma is értéket képviselnek.

A hagyatékokban, amennyiben a háztartásban felcseperedett egy-két gyermek, bizonyára megtalálhatók ezek a régi játékok. Mindenképpen szakértő értékbecslésre van szükség ahhoz, hogy ezeknek a pontos értéke megállapítható legyen.

Hívjon minket és vegye igénybe ingyenes értékbecslés szolgáltatásunkat!

+36 70 423 8441

Hagyaték felvásárlás – régi játékok

Hagyaték felvásárlás során sok esetben régi játékok is részét képezik az értékesíteni kívánt ingóságoknak. Ez külön hozzáértést kíván, ezért nagyon fontos a szakértelem.

Főként akkor fordul elő, hogy régi játékok kerülnek elő a hagyatékból, amikor olyan házról vagy lakásról van szó, ahol több nemzedék élte le életét. A gyerekek egykori játékai és egyéb ingóságai a padláson vagy egyéb helyen halmozódnak fel, és csak akkor kerülnek elő, amikor a hagyaték felvásárlás sorra kerül. Ilyen esetben külön figyelmet érdemel az a tény, hogy a hozzá nem értők részéről ne kerüljenek átválogatásra az ingóságok, hiszen pontosan így fordulhat elő, hogy értékek kerülnek kidobásra.

A régi játékok olykor értéket képviselnek, ezért nem éri meg átvizsgálni a hagyatékot, mielőtt a szakértő értékbecslés meg nem történik.

Hagyaték értékesítése előtt mindenképpen kérje ingyenes értékbecslés szolgáltatásunkat!

+36 70 423 8441